bestslots.app
Vélemény Szeretett úri véreim: a serleg tele. Nincs már itt nekünk semmi keresnivalónk: gyerünk vissza Ázsiába!... Egy kis helyet talán kapunk, persze lehetőleg távol még az ázsiai kultúrára hajlandó népektől is. Bejöttünk – agg krónikások szerint – hős Álmossal s Árpáddal és társaival. Menjünk vissza Rakovszky Stefi, Lengyel Zoltán, ifj. Móricz Pál s a többi nyomában. De menjünk, míg – lehet... E dicső, gazdag történelmű úri népségtől lakott ország tegnap szerencsésen elérte a legbalkánibb nívót. Az a gyalázatosságában is mulattató komédia, mely ez ország keserves parlamentjében tegnap lefolyt, bele fog kerülni a történelembe. Egy futó percig szeretnék honáruló "nemzetiségi agitátor" lenni, hadd tudnám kellő érzékenységgel felfogni a magyar parlamentben lefolyt skandalumot. Ilyen megríkató baromság megérésére mégsem voltunk berendezkedve, pedig elkészültünk mi már minden megérhetőre. Parlament kell ennek az országnak? Kancsuka, nem parlament. Azaz dehogy kancsuka. Kisdedóvó, gyermekkert és sok-sok türelem, ha e dicső erényből maradhatott volna valami a huszadik századra.
A New York Times ban rendszeresen publikáló ismerősöm arról mesélt minapi budapesti útján, hogy mennyire különösnek találja a Jobbik egynémely, angolul kiválóan beszélő és épp ezért tájékozott figurája által képviselt "elveket", amelyeket egyébként az angolul nem beszélő, tájékozatlan emberek szoktak magukénak vallani. Gyöngyösi Márton, a Jobbik képviselője azt fejtette ki előtte, hogy "nincs épeszű ember, aki megkérdőjelezné a holokauszt megtörténtét", ám rögtön hozzátette, hogy a holokausztban "nincs semmi rendkívüli". Azt pedig szerinte végképp túlzás állítani, hogy annak szenvedéstörténete páratlan lenne - mindössze mértéktelenül túllihegik példátlan voltát azáltal, hogy "a zsidók, az idő múlásával nemhogy kevesebbet, de egyre többet beszélnek róla". Mindebben aligha van újszerű, hacsak az nem, hogy Magyarországon sokan még örülnek is ezen nézetnek, kiemelve: az újnáci pártocska egyes tagjai legalább nem vetemednek holokauszttagadásra. Ám akik ezt gondolják, megfeledkeznek arról, hogy az efféle vélekedés csak jól kommunikálható felszíne valami olyasminek, aminek mélyén a gátlásoktól mentes antiszemitizmus munkál: Gyöngyösi vagy Baráth Zsolt, esetleg Wittner Mária képviselők között érdemi véleménykülönbség nincs, legfeljebb hangerejük más.
De a bestiák reputációja érdekében is, mert a bestiák mindig ki merik a fogukat mutatni, nem csak akkor, mikor demokrata képviselővel van dolguk. Szeretett úri véreim, Ázsia ordított fel tegnap bennetek. A nosztalgia, a nomád, baromi ember méla vágyakozása rohamba tört ki. Nem voltam ott, de látom a képet. Középen az agyonhajszolt egyetlen intellektus. Sokat tud, sokra vágyik, merész a hite, elszánt a munkája, nagy a gyűlölete. És – óh szörnyűség – ősei a Jordánon átkeltek. Ez a kis zsidó óriás közöttük. Ezt az óriást fiatalon fölkapta szárnyaira a hír, imádja őt sok ezerek tömege, s tud… Ez, ez a legborzasztóbb! Ez az ember mer tudni közöttük, a tudatlanok között! De meg hogy ez az ember zsidó! Ott áll zavarodottan a középen. Egy harsány szitok hallszik. Lengyel Zoltán kiáltott, egy ifjú együgyű, ki hiányos intelligenciájával más, kultúr országban evőkészlet tisztító sem lehetne. Meg Leszkay úr, meg Rakovszky úr, meg a többi jólismert idióta. És Vázsonyi egy egyfogatú kocsin futtat el ebből a komédia házból, hova bekerülni idestova erkölcsi halál lesz.
Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. A jóslat mostanában kezd beteljesedni. Minket itt és most azonban nem a közelgő kiűzetésünk érdekel, hanem a cikkben említett szamojéd erkölcsök. A korabeli magyar sajtóban a lenézéssel tárgyalt távoli és egzotikus népekkel kapcsolatban gyakran olvasható a "szokásaik és erkölcseik" fordulat. Szerepel a szamojédokkal kapcsolatban is. Ezeket az erkölcsöket azonban nem részletezik. Nem emlegetik az arktikus népek azon szokását sem, hogy a házigazda a vendégnek fölajánlja lányát vagy feleségét. Látogatás egy szamojéd (nyenyec) sátorban (Forrás: Cornelis de Bruijn: Reizen over Moskovie, door Persie en Indie. Aszterdam, 1711. ) Vajon mit jelentett Ady Endre számára a szamojéd erkölcs, és hol olvashatott róla? 1901-ben a Magyar könyvtár 213. köteteként jelent meg a Multatuli álnéven író Eduard Douwes Dekker holland szerző Szaidzsa és egyéb elbeszélések című könyve.
Kapcsolódó tartalmak: Hasonló tartalmak: Hozzászólások (23): Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése
Vázsonyi Vilmos, az egyetlen magyar népképviselő, akit öntudatos nép választott, nem juthat szóhoz a magyar parlamentben. Nem engedik szóhoz jutni a gyermekek, akik haragusznak, mert kinizsisdi s malomkősdi játékukat megzavarta, a gyermekek, akik, hajh, tizenkilencmilliomod-magunk szerencsétlen bőrén kockáznak és malomköveznek. Az immár legbalkánibb parlamentnek ez a botránya irtózatos, kegyetlen világosságot adott a mi szemeinknek. Olyan titkot világított meg, amit jaj de jó lett volna sohasem tudni. Megtudtuk hogy a magyar parlamenti gyermekek mind egyformák: esküdjenek bár a kétfejű sas karmára, a Széll Kálmán harmatozó pattanására, Kossuth Lajos kalapjára, pápa csalhatatlan őszentsége papucsára, bármire. Obskurus agyuk velejének vastag burkát csak egy kicsit kell megkarcolni, ott zsibongnak előttünk a maguk siralmasan hasonlatos voltukban..... ugyan így is lehet. De aligha. Néznek bennünket kultúrnépek. Látják képtelenségünket a haladásra, látják, hogy szamojéd erkölcsökkel terpeszkedünk, okvetetlenkedünk Európa közepén, mint egy kis itt felejtett középkor, látják, hogy üresek és könnyűk vagyunk (... ) Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim?
Mi lesz ennek a vége, szeretett úri véreim? Mert magam is ősmagyar volnék s nem handlézsidó, mint ahogy ti címeztek mindenkit, aki különb, mint ti. A vége az lesz, hogy úgy kitessékelnek bennünket innen, mintha itt sem lettünk volna. Legyünk ez egyszer számítók. Kerekedjünk föl, s menjünk vissza Ázsiába. Ott nem hallunk kellemetlenül igazmondó demokratákat. Vadászunk, halászunk, verjük a csöndes hazai kártyajátékot, s elmélkedhetünk ama bizonyos szép ezredéves álomról. Menjünk vissza, szeretett úri véreim. Megöl itt bennünket a betű, a vasút, meg ez a sok zsidó, aki folyton ösztökél, hogy menjünk előre. Fel a sallanggal, fringiával, szentelt olvasókkal, kártyákkal, kulacsokkal, agarakkal, versenylovakkal, és ősökkel! Menjünk vissza Ázsiába! … Nagyváradi Napló 1902. január 31. Címkép: Ady a debreceni lap szerkesztőségében