bestslots.app
Leigh Bardugo #1 New York Times bestseller szerző, aki a Grisaverzum létrehozásáról lett ismert. A legtöbb könyvét ebben az univerzumban írta. A szerző eredetileg Jeruzsálemből származik, 1975 április 6-án született, Izraelben, de Dél-Kaliforniában nőtt fel, szülei egyetlen gyermekeként. A Yale Egyetemen diplomázott angolból 1997 tavaszán. Az írás főként tinédzser korában kezdett fontossá válni számára, ez ugyanis egy nehéz időszak volt az életében. Édesanyja újraházasodott, elköltöztek egy teljesen új környékre, új iskolába kezdett járni. Ekkoriban fedezte fel a sci-fi és fantasy irodalmat, az olvasás és írás pedig segített neki a nehéz időket túlélni. Napjainkban Leigh Los Angelesben él, és teljes állású íróként munkálkodik. A legtöbb íróval együtt azonban ő sem így kezdte: mielőtt kiadta első könyvét, dolgozott sminkesként, újságíróként és reklámszövegíróként is. A Grisaverzum ötlete még 2009-ben merült fel benne, elkezdett az első köteten szorgosan dolgozni, miközben teljes munkaidős munkája volt, sőt, még egy bandában is énekelt.
Számomra mindenképpen rokonszenves szereplő. Mal szintén a rokonszenves karakterek táborát erősíti (meg hát könyves álompasi vagy mi:D – erre majd még később visszatérünk). Belopta magát a szívembe teljes mértékben (pedig volt egy időszak amikor nem igazán szerettem őt). Azt az időszakot leszámítva ő volt a legjobb barát és legjobb pasi, akit csak kívánhatott magának Alina. Az Éjúrral kapcsolatban viszont koppantam egy hatalmasat. :D Rögtön Sarah J. Maas ACOTAR könyveire asszociáltam, egészen pontosan Rhysandra, hogy ő is milyen szemét volt az elején, de aztán kiderült, hogy egy igazi cukorborsó. Itt is önfeledten áradoztam egy ilyen kapcsolat kialakulásáról…… az elején. Hát a végén annyira már nem, a végén már csak alaposan sípcsonton szerettem volna rúgni. Meg szidtam magam, hogy hogy nem vettem észre mit művel. Összességében nem volt ez rossz könyv, kezdésnek meg pláne nem, de van mit javítani rajta, főleg a végén. Ettől független csak ajánlani tudom, mert a sztori elég ígéretesnek tűnik, a karakterek szerethetők.
Nagyon szerettem a lány húzásait, és persze azt is, hogy miként dolgoztak együtt csapatként. A könyvben mint mindig, most is a WTF pillanatokat élveztem a legjobban. Tele volt nem várt meglepetésekkel a történet, gondolok itt elsősorban arra, mit tett Éjúr Nyikolaj-jal, na ott a szívem szakadt meg, és egyben csak lestem, hogy wow, Nyikolaj aztán nem adja magát könnyen. A srácot pedig ebben a kötetben is szerettem ám, ő nem egy sima hercegecske. És ezért jár neki a respekt. Na de mi volt a konkrét bajom a könyvvel? Igazából a vége, mi más. Spoilerekkel tarkítva folytatom! Éjúr és Alina kapcsolata volt a sorozat legerősebb pontja, szerintem ebben a legtöbb rajongó kiegyezik. A sötétség és a fény, ellenpólusok, mégis, ők értik meg egymást a legjobban. Annyi lehetőség volt a párosukban, és én vártam, hogy ez jobban ki legyen aknázva. Csak pár beszélgetést kaptunk, azok jók voltak, tényleg, csak végig ácsingóztam arra, hogy legyen még több, mert olyan sok mindent szerettem volna tudni az Éjúrról.
Visszafordulnak Kribiriszbe és az Éjúr elé viszik a lányt. Egy rövid sztoriismertetés a megmaradt legénységtől, aztán az Éjúr, Kom teszteli Alinát, aki megint "felragyog". Ezután szegény lány sorsa megpecsételődik, mert kikiáltják napidézőnek és azonnal a Kis Palotában viszik (a Kis Palota Kom úr és a grisák otthona, a Nagy Palota mellett, ami az uralkodók téli rezidenciája). Út közben rájuk támadnak, de Kom még időben odaér, hogy megmentse a helyzetet, aztán együtt mennek tovább. Miután a palotába érnek, a lánynak csak egyetlen alvásnyi időt adnak, aztán az uralkodó elé viszik, ahol Kommal előadják a korábbi "ragyogó műsort". Őfelsége boldog, ahogy mindenki más is. Az Éjúr fekete keftát szán Alinának (ami az ő színe), de a lány ragaszkodik a kékhez (ami az idézőké), hogy ne lógjon ki a többiek közül. - De hiszen te remegsz - szólalt meg a férfi. - Nem igazán szoktam hozzá ahhoz, hogy meg akarnak ölni. - Tényleg? Én már szinte észre sem veszem, amikor végezni akarnak velem. Másnap kezdetét veszi az oktatása, amiben nem túl meglepő módon elég béna.
Jó volt olvasni most is ezt a furcsa viszonyt a párbeszédeik alatt. Furcsa, érdekes kémia van közöttük. Mal és Alina pedig megkapták a saját lezárásukat. Egy nyugodt, varázs mentes életet, ahol nincsenek szem előtt, és békében, egymásnak és a hivatásuknak élhetnek. Méltó befejezése a trilógiának. Újraolvasós - tetszett, és valószínűleg fogom még olvasni 👈 Fülszöveg: Katona. Idéző. Szent. Az ország sora egy megtört idézőn, egy kegyvesztett nyomkeresőn és egy egykori nagy mágikus sereg szétvert maradványain múlik. Az Éjúr árnytrónján ülve uralkodik, míg a meggyengült és sebesült Alina Sztarkov igyekszik felépülni, az őt szentként imádó Apparátus kétes védelme alatt. Minden reményét egy rég eltűnt ősi lény mágiájába veti, és abba az esélybe, hogy egy bizonyos törvényen kívüli herceg még életben van. Ahogy a szövetségesei és az ellenségei a háborúba sodródnak, egyedül Alina áll az ország és világ örök rabságával fenyegető, áradó sötétség között. Hogy megnyerje ezt a harcot, meg kell szereznie egy legendás lény hatalmát – ám a tűzmadár utáni hajsza váratlan fordulatot tartogat.
A szürke kisegérnek immár nyoma sincs, s ezt ő is látja, viszont személyisége fejlődése előtte is ijesztő távlatokat tár fel. Sokak hiedelmével szemben a fény ereje mellett szíve sötét oldallal is rendelkezik, melynek vágyai is egyre égetőbbek. Megérzi a hatalom hívását, a teljesség érzetét keresi, s a kérdés az, hogy emiatt érdemes-e még tovább mélyíteni a szakadékot, mely közte és Mal között húzódik, vagy ideje lenne visszatalálnia emberi mivoltához? A cél - melyért harcba szállt, menekült, hátrahagyott mindent, hogy aztán tündöklő sugaraival újból reményt adjon szeretett hazája népének -, vajon még mindig az Éjúr legyőzése, vagy saját hatalmának kiterjesztése? Alina a második kötetben igyekszik rendet tenni lelkében és hazájában egyaránt, s támogatókat gyűjteni az Éjúr következő csapása ellen. Az eddigi erőviszonyok átrendeződnek, de még mindig az a legégetőbb kérdés, hogy ő vajon mivé válik belső harca közben, s végül melyik oldalra fog állni. Ebben a történetben a régiek mellett rengeteg új szereplővel ismerkedhetünk meg, miközben ismét részesei lehetünk a grisák csodákkal kísért életének, valamint rálátást nyerhetünk hagyományaik néhány újabb érdekfeszítő szeletére.
A borító szép a maga komor, sötét színeivel. Az első néhány oldalon furcsa, hogy orosz nevekkel találja szembe magát az ember, de hamar megszokható. Ráadásul a könyv a kezdeti lassúzás után olvastatja magát, így nem sok idő marad a neveken való töprengésre. Kefták: Amit olvasás közben szedtem össze (nem állítom, hogy mindegyikre figyeltem) vörös keftán szürke hímzés: gyógyítók vörösön fekete hímzés: szívtörők/zúzók tejfehéren arany hímzés: cselédek kéken ezüst: szélhívók kéken arany hímzés: napidéző (Alina) kéken világoskék: hullámhívók kéken piros hímzés: pokolhívók